A fehérneműkészítő blogja

Teli Kosár

Teli Kosár

Szeptemberben táncruhát

2018. október 10. - Ágivarr

A Bra-makers Supply szeptemberi kihívásában bármilyen táncruhát lehetett varrni, műkorcsolya- vagy balettdresszt, burlesque-kosztümöt, ruhát latin táncokhoz vagy akár egy keringőhöz stb. Mivel egyikhez sincs jelenleg kötődésem, olyasmit szerettem volna varrni, aminek legalább a fehérneműkhöz van valamennyi köze, végül is ezért kezdtem bele januárban a kihívás-sorozatba. Egy megkötés volt: spandex anyag használata, a végeredmény pedig ez a hastáncos kosztüm lett:

bms_09_dancing_queen_1.jpg

Újra a Taylor Tánckellék-szaküzletbe mentem alapanyagért: kék, apró csillogó pöttymintás, fürdőruhaanyag-jellegű spandexet vettem, ugyanilyen kék rugalmas tüllt, egy fürdőruha hátkapcsot és 50 darab ezüst tallért. Utánanéztem, hogy néznek ki ezek a kosztümök, és ebből a tallérból akár 500 darab is felkerül egy ilyen rázókendőre, sok más díszítőelemmel együtt. Én meglehetősen leegyszerűsítettem a díszítést :) Kész tallérszalagot, láncot nem kaptam, így kék, lurexszálas horgolófonalat is vettem, 49 tallérból pedig zsinórt horgoltam.

razokendo_1_a.jpg


razokendo_4.jpg 

A rázókendő megvarrása nagyon egyszerű volt. A csípőbőséggel megegyező hosszúságú, 30 cm magas téglalapot vágtam, két sarkát 30 cm-es sugárban lekerekítettem. Az íves aljára felvarrtam a horgolt zsinórt, cikcakkal, lassan haladva. Így is előfordult, hogy beleöltöttem az alumínium tallérokba, de annyira vékonyak, hogy nem tört tű.

razokendo_6.jpg

A kendő csípőrészére a csillogó anyagból pántot varrtam, a két vége franciakapoccsal záródik.

A bugyi a saját szerkesztésű alapbugyim, 6 cm-rel lejjebb hozott derékvonallal. Fürdőruha-gumival varrtam, ami klórálló, így fürdőruhaként lehet használni a szettet (tallér nélkül) :)

A melltartó egy viszonylag új szabásminta, a szabott szivacsos kosarú Ruby, amit így le is teszteltem. Érdekessége, hogy nem a hagyományos módon számolja a melltartóméretet, hanem a mellkas-körfogat mellett a kosár alsó hosszát, mélységét kéri, ami a mellcsúcs és a mellalap-vonal függőleges távolsága a mellen mérve. A méretvételről részletesen itt olvashatsz!

bcl_meres.jpg

A kosár négy részből áll, a háromrészes alsó kosárból és az íves tetejű felső kosárból.

belly_dance_2a.jpg

A kész szivacskosár - erről a Maya kapcsán is hamarosan írok:

belly_dance_2b.jpg

A kész "anyag" kosár:


belly_dance_3.jpg

A keret alá rugalmatlan bélést dolgoztam, hogy tartson, hiszen a spandex nagyon rugalmas, nyúlós. A melltartó felső szegélyét pánttal dolgoztam el, a nyakkivágás és a hónalj alatti rész szegői folytatólagosan kapcsolódnak össze vállpánttá. Az ötvenedik tallér lett a középdísz.

belly_dance_9.jpg

A Ruby minimizer (vizuálisan mellméret-csökkentő) melltartónak bizonyult. A kosár kissé kevésbé tart el a mellalaptól, kevésbé hegyes, lelapítottabb félgömbforma, emiatt a mell szövetei jobban kiterülnek, nem előrefelé tereli őket a kosár, hanem a hónalj és a mellkas közepe felé, ami a minimizer melltartók jellemzője. Ezzel kapcsolatban egyébként megoszlanak a vélemények, ugyanis a mell mellkasból való kiállását valóban csökkenti az ilyen melltartó, azonban szemből nézve terebélyesebbnek mutatja a viselőjét.

A fémes pöttyös anyag és a tallérok varrása után természetesen tűt kellett cserélnem.

A többi résztvevő munkáját itt nézheted meg! Most csak tízen indultunk, és többen is a kék színt választottuk.

A kihívás többi hónapjában ezeket varrtam: január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november, december

A blogra feltett szövegek, munkák és az azokat ábrázoló fotók saját munkáim, az azokkal kapcsolatos szerzői jogok engem illetnek. Idegen anyagok felhasználása esetén a forrást feltüntetem. A szövegek, fotók kimásolásához, felhasználásához nem járulok hozzá, azokat kizárólag otthoni felhasználásra készítettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://teli-kosar.blog.hu/api/trackback/id/tr8914293163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása