A fehérneműkészítő blogja

Teli Kosár

Teli Kosár

Varrj velem melltartót! 8.

Az alsó- és felsőgumi felvarrása

2018. december 09. - Ágivarr

Szia! Tudod, hogy már csak három fő lépés választ el attól, hogy elkészülj a saját melltartóddal? Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogyan tudod felvarrni az alsó-  és a felsőgumit, ezután pedig már csak a behúzópánt befejezése, illetve a hátkapocs és a vállpántok felvarrása van vissza! Ha minden a tervek szerint alakul, az ezekről szóló két bejegyzés két egymást követő héten, azaz még Karácsony előtt felkerül a blogra!

01_alsogumi_11.jpg

1. Alsógumi

00_alsogumi.jpg

Alsógumiból kb. ugyanolyan hosszúra van szükség, mint a mell alatti körméret.

01_alsogumi_1.jpg

Egyik oldala sima, másik oldala kissé bolyhos, ez fog majd a bőrrel érintkezni.

01_alsogumi_2.jpg

Első lépésben cikcakkal varrd a gumit a melltartó alsó szélére. A melltartó színoldalára úgy tedd a gumit, hogy bolyhos fele legyen feléd, és a pikók a melltartó felső széle felé mutassanak. A gumi egyenes széle a melltartó alsó szélével legyen egy vonalban. Közvetlenül jobbra a pikók mellett, azok tövében haladj a cikcakk bal szélével. Az öltésszélesség tetszőleges, én a 3 mm-t szeretem, az öltéshossz se legyen ennél több. A széles alsógumik általában erősebbek is, ezeket nem szükséges nyújtani, a keskenyebb alsógumit nagyon enyhét nyújthatod varrás közben. A két piros vonal mutatja, hogy hol haladjon a cikcakk varrat.

Az alsógumi felvarrására és a gumi nyújtására vannak különféle kifinomult módszerek, amikre most nem térek ki. Figyelem! Az ingyenes szabásminta, amin a varrás lépéseit bemutatom, mindenhol egységesen 8 mm-es varrásráhagyást tartalmaz. Ha 18 mm-es alsógumit varrsz fel, akkor a szabásminta varrásráhagyását is ennek megfelelően kell módosítanod!

01_alsogumi_3.jpg

Amint elérsz a hátpánt és a keret találkozásához, látod, hogy belóg a merevítőpálcának előkészített behúzópánt vége (ha nem akarsz merevítőpálcát oldalra, ezt átugorhatod). 

01_alsogumi_4.jpg

A behúzópántot hajtsd be a melltartó alá, hogy ne legyen a tű, a talp útjában. A keret és a hátpánt közös varrásráhagyását pedig hajtsd a keret felé. Amikor a keret varrása után elérkezel a másik ilyen varrathoz, ott ne feledd ugyanezt! A keret most két rétegből áll, simítsd ki a rétegeket a gumi alatt.

01_alsogumi_5.jpg

A behúzópántot így elkerülte a varrás, és ez volt a cél.

Van, aki a behúzópánt egyik végét szereti elrejteni az alsógumi alá (vagy a merevítődrót esetében a felsőgumi alá). Ezt én is kipróbáltam, de nem találtam jó megoldásnak. A gumi abban az esetben kidomborodik a behúzópánt felett, jobban dörzsöl, és kevésbé ellenálló is, mint a behúzópánt. Ha az oldalvarrásnál behúzópánt helyett vékony anyagból varrsz takarást, azt be lehet varrni a gumik alá.

01_alsogumi_7.jpg

Kész az alsógumi felvarrásának első lépése.

01_alsogumi_8.jpg

Most következik a második lépés: a színéről is végigvarrjuk a gumit. Ekkor a gumi másik szélén haladsz, ahogy a piros vonalak jelölik, cikcakkal vagy közbeöltéses cikcakkal, ami szép, széles, erős és lapos varratot ad. Itt is ügyelj rá, hogy a behúzópántot elkerüld, és a keret felé hajtsd az oldalvarrás varrásráhagyását.

01_alsogumi_9.jpg

Az alsógumi felvarrása ezzel kész.

01_alsogumi_10.jpg

Ha nem vagy biztos benne, hogy tartani tudod "vakon" az irányt, nyugodtan varrhatod a visszájáról is.

2. Felsőgumi

00_felsogumi.jpg

A Maya melltartónál felsőgumi csak a hátpánt felső élén, illetve a keret és a kosár hónalj alatti részén van.

Mielőtt a felsőgumit elkezdenéd felvarrni, mérd a hátkapcsodat a hátpánthoz. Amilyen magas a hátkapocs, olyan magas legyen a kész hátpánt is.

02_hatkapocs_illesztese_1.jpg

Jelöld meg a hátpánton a kapocs magasságát.

02_hatkapocs_illesztese_2.jpg

Ez jelöli a hátpánt kész magasságát. Felsőguminak megfelelő a pikós gumi és a képen látható paszpólos gumi is.

03_felsogumi_behajtva_1.jpg

Felvarrásakor ugyanazokra ügyelj, mint az alsóguminál: ne varrj rá a behúzópántra - itt kettő is van oldalanként! - és hajtsd a megfelelő irányba a ráhagyásokat: az oldalvarrásnál a keret felé, a kosár varrásánál szintén a keret felé.

Először a szivacs nélküli kosáron mutatom be a felvarrást. A gumit 3 mm hosszú és széles cikcakköltésekkel varrd fel, ugyanazon a módon, mint az alsógumit: a paszpól vagy a pikó mellett haladva. A hónaljrésznél varrás közben feszítsd meg a gumit, hogy enyhén beráncolja az anyagot.

03_felsogumi_behajtva_2.jpg

Az esetleges túllógó anyagfelesleget vágd le. A második varrás is hasonlóan készül, mint az alsóguminál, de mivel keskenyebb a gumi, a cikcakk is maradhat változatlan.

03_felsogumi_behajtva_3.jpg

A szivacsos kosárnál három lehetőséged van.

1. A kosár szivacsrétege nem tartalmaz a hónalj felé ráhagyást, hiszen visszahajtásával vaskos és kényelmetlen lenne a melltartó. A  külső réteg azonban annyival nagyobb, hogy ugyanúgy, mint a szivacs nélküli kosár esetében, két lépésben fel tudd varrni a felsőgumit. Erről részletesen olvashatsz a részek kiszabásáról írt bejegyzésemben.

2. Y-gumival, szegőgumival is eldolgozhatod ezt a részt, ahogy például a lila melltartónál vagy a hastáncos melltartónál látható.

3. A felsőgumit a melltartó színéről is felvarrhatod két varrással. Ez laposabb szegélyt eredményez. Most ezt mutatom meg.

Ekkor a melltartó színére tedd a gumit, színével szintén felfelé, a pikó vagy paszpól a melltartó felső széle irányába mutasson. A gumi baloldalán varrd végig első lépésben.

05_felsogumi_ravarrt_vagy_foe_2.jpg

A gumi jobb szélén is készíts egy varrást, és a túllógó felesleget vágd le.

05_felsogumi_ravarrt_vagy_foe_4.jpg

Kész a melltartó alsó-és felsőgumija. Ha ügyes voltál, a hátkapocs mérete is pont passzol:

04_hathapocs_jo.jpg

 

A cikksorozatban bemutatott melltartóhoz

minden kelléket megtalálsz

a Facebook csoportban!

A cikksorozat további részei:

Néhány szó a Maya melltartóról

Méretvétel a Mayához

Mielőtt belevágnál...

A szabásminta nyomtatása és kivágása

A részek kiszabása

Szivacs nélküli kosár varrása

Szivacskosár varrása

A kosarak keretbe varrása

A behúzópánt felvarrása

Az alsó- és felsőgumik felvarrása

A behúzópánt levarrása, merevítők

A blogra kihelyezett szövegek, munkák és az azokat ábrázoló fotók saját munkáim, az azokkal kapcsolatos szerzői jogok engem illetnek. Idegen anyagok felhasználása esetén a forrást feltüntetem. A szövegek, fotók kimásolásához, felhasználásához nem járulok hozzá, azokat kizárólag otthoni felhasználásra készítettem.

A Maya melltartó kapcsán rendelkezem a tervező jóváhagyásával a honlapján közzétett útmutatók, képek alapján a saját leírásaim közzétételét illetően. A Maya melltartóval kapcsolatos cikkeim emellett minden esetben a saját tapasztalataim leírása.

A bejegyzés trackback címe:

https://teli-kosar.blog.hu/api/trackback/id/tr4214451108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása